2013. május 22., szerda

12. fejezet: Te meg mit keresel itt?

*Megan szemszöge*

Sammel voltam mostanában nagyon sokszor. Majdnem mindenki bepasizott a többiek közül. De azért mi sem unatkoztunk. Bejártuk szinte egész Londont. Voltunk már mindenhol. Persze egy csomószor vásárolni is. A plázából Sam mindig minimum 5 zacskóval jött ki. De ezt nagyon sokszor megcsinálta. Persze nem azt mondom, hogy én nem vettem semmit. Ha volt valami, ami tetszett, akkor azt megvettem. De így is csak 1-2 szatyorral távolodtam el az üzletek paradicsomától. Aztán Christyék felhívtak este, hogy holnap megyünk vidámparkba. A srácokkal együtt. Utána pedig kikísérnek a reptérre. Amúgy Sammel elég sokat beszéltem a srácokról. Zayn nagyon bejön neki. Azért remélem, hogy ők is összejönnek majd.


*Christy szemszöge*

Mostanában eléggé fájt a bokám ugye, és ezért nem mentem sosem a lányokkal vásárolni, körülnézni, vagy ilyesmi. Szóval úgy döntöttem elmegyek egyedül. Elsétáltam a legközelebbi plázába. Mindenkinek vettem ajándékot. Apunak, anyunak, mamáknak, unokatesóknak. Viszont meglepően gyorsan végeztem vele. Még csak fél 12 volt. Megittam egy cappuccinot a Starbucksban, majd felmentem a szobába, lepakoltam az ajándékokat, és megint elindultam kicsit sétálni. A Temze partján kötöttem ki végül.


Ám ekkor valaki szembe jött velem. Azt hittem, hogy csak álom. Egy szörnyűséges rémálom. Aki velem szembe jött, az nem volt más, mint a volt legjobb barátnőm, Abby. Reménykedtem benne, hogy nem fog felismerni, mivel eléggé megváltoztam, mióta utoljára látott. De tévednem kellett.
- Szia. Christy? – kérdezte magyarul. Hát úgy tűnik ez egy magyaros beszélgetés lesz a sok angol után.
- Igen, én vagyok. Szia. Te mit keresel itt?
- Hűű, megváltoztál. Amúgy ide jöttünk Adammel (Abby barátja).
- Ohh, értem. Már össze is házasodtatok?
- Nem, még nem. Csak úgy. Egy kis meglepetés volt tőle. És te?
- Hát én a táncosokkal jöttem.
- Ohh. – majd beállt az a bizonyos kínos csend.
- És emlékszel még a régi időkre? – kérdezte.
- Igen.
- Háát, már nagyon sokszor próbáltalak keresni, de valahogy mindig megfutamodtam.
- Ó, igen? – kérdeztem kis gúnnyal a hangomban. – Megtaláltál volna. Csak ezt mondjuk minimum 1,5 évvel ezelőtt kellett volna. – mondtam ezt már kedvesebben.
- Igen, és tudom, hogy haragszol rám. Nem úgy viselkedtem, ahogy egy barátnőhöz méltó lett volna. Sajnálom. És bocsánat.
- Hát ezzel már elkéstél. Ezt mondom, 1,5 évvel ezelőtt kellett volna megtenned. Akkor még talán tudtam volna hinni.
- Te most komoly kioktatsz engem? Chh…
- Nem, nem oktatlak ki. Csak tudod milyen rossz érzés volt az nekem? Csak azért, mert nem akartam mások előtt elmondani valamit, olyanokat vágtál a fejemhez, amit szerintem nem érdemeltem meg. Lehet, hogy most egoistának fogsz tartani emiatt, de nem baj. De ezt nem csak én mondom. Az összes barátnőm ezt mondja. Tudod 8 barátommal összevesztem miattad. Azért, mert „megsértettek”. Persze te csak a Hollysról, a Graceesről és a Meganösről tudsz. De mikor padlón voltam, ők visszafogadtak. Segítettek talpra állni. Sok időbe telt, hogy el tudjalak felejteni barátként. Aztán egyszer bocsánatot kértél. Gondolkodási időt kértem. De nem lett már abból az egészből semmi. Nem is tudtam volna többet megbízni benned. – mondtam neki kedvesen. Már amennyire ezt lehet.
- Mondom, nagyon sajnálom az egészet. Egy paraszt voltam.
- Hát azt tudom. És Anne (unokatesója/legjobb barátnője) hol van?
- Hát most nem éppen fényes a viszonyunk.
- Ó, már értem. Ezért hánytorgatod most fel a múltat?
- Nem, nem ezért. Tényleg hiányzol.
- Hát jó, bocsi, de erre most tényleg nem érek rá. Vagyis ráérek, csak nincs kedvem hozzá.
- Na jó, tudod mit? Menj a fenébe. Próbálok kedves lenni hozzád, helyre hozni a dolgokat.
- Azért, mert nincs melletted Anne? És 2 év után? De tudod mit, inkább beszélgessünk, jó?
- És neked hol vannak a barátaid, ha már itt tartunk? És ha jól látom még mindig nincs pasid.
- Ne reménykedj benne. A lányok vagy a szállodában, vagy a pasijaikkal, vagy vásárolni. És a magánéletemhez már semmi közöd.
- Akkor ezek szerint van. Hát remélem nem ismerte még meg az igazi Christyt. Mennyi ideje is vagytok együtt?
- 1,5 hét?
- Hát csodálom, hogy eddig bírta melletted. Nem lehet könnyű. Biztos valami lúzer.
- Hogy mondtad??? Ne merd azt mondani a pasimra, hogy lúzer!
- És a barátnőid? Hol vannak mikor segítség kéne neked? Például most? Uppsz, sehol.
- Ne mondd ezt rájuk! És miért használod ki mindig azt, hogy te nyersz a szócsatákban? Csak hogy tudd, amúgy én nyerek mindig. És Louisval eléggé jól megvagyunk.
- Ó, szóval angol is? Brávó. – majd megtapsolt. – Kíváncsi leszek, hogy meddig fog ez tartani.
- Menj a tudod hova. Elegem van belőled.
- Lehet is. De ezzel még nem végeztünk. A barátnőid miért is vannak veled? A kölcsönadott pénzért? Azért, hogy mindig rajtuk lógsz? Vagy miért?
- Ne hasonlítsd őket magadhoz! – ekkor megfogta a kezem, és elég erősen megszorította.
- Ne merj rám ilyeneket mondani!
- Miért mi lesz, ha mondom? Rám uszítod Adamet?
- Hát éppenséggel megtehetném, de jobb ötletem van. – majd még jobban szorította csuklómat.

(Hagyj békén)

- Ne már. Ez fáj. Eressz el. És hagyj békén örökre.
- Soha. Ezt nem fogod megúszni!
- Mondom, hagyj békén.
- És ha nem?
- Ne akard azt megtudni.
- Rám küldöd a kis lúzer barátodat? Ó, de be vagyok szarva. Vagy a kis barátnőidet? Óóó, még jobban. – mondta cinikusan és még jobban szorította a kezem. Azt hittem, hogy már eltörik.
- Mondom, hagyj békén. – majd végül sikerült elérnem, hogy elengedje a kezem.
Elkezdtem futni. Egy ideig még láttam, hogy próbál utánam jönni, de szerintem már feladta. Futottam több utcányit. Szerintem hülyének néztek az emberek az utcán. Iszonyatosan fájt már a lábam, és a kezemen is éreztem azt a fura érzést, ahol szorított. Könnyek szöktek a szemembe, amik hamar le is folytak az arcomon. „Hogy lehet ilyen szemét? Nem értem már ezt az egészet. Miért pont most akarja rendbe hozni? Utálom!” Gondolataim elterelték a figyelmem az útról, egyszer csak elestem. Egy gödörben. De felállni már nem tudtam. Az a lábam, amelyik be volt kötve, iszonyatosan fájt. A másikra támaszkodva fel tudtam állni, de a bekötöttre nem tudtam ráállni.


Majd odamentem a tömbök széléhez. Nekidőltem a falnak. Könnyeim még most is folytak. Szinte biztos voltam benne, hogy eltört a lábam. És akkor még egy műtét is kell. Nem, az nem lehet. Nem akarok kórházba menni. Viszont már vagy 10 perce ott voltam. Gondoltam fel kell hívnom valakit. Louist nem akartam. Még túlreagálná az egészet. A lányok meg ki tudja, hol vannak, és kivel. Így Zaynt hívtam fel.
- Szia. – mondtam remegő hanggal.
- Szia. Te sírsz? Miért? Louis? Mit csinált? És most hol a fenében vagy?
- Nem Louis. Vele nincs semmi. Abby…
Nem kellett neki többet mondanom. Kerestem valami támpontot, hogy elmagyarázhassam, hol vagyok. 10 perc múlva fel is tűnt a kocsi. Zayn volt benne. Gyors kiszállt, Átkarolta a hátam és a térdemnél felemelt. Átkaroltam nyakát. Még mindig kicsordult néha egy-egy könnycsepp.
- Jól vagy? Mi történt?
- Lehetne egy kérésem?
- Biztos, hogy jól vagy? Mi lenne az?
- Nem, nem vagyok jól. A bokám iszonyatosan fáj. Légy szíves, vigyél be a kórházba. Szerintem eltört. És a kezem is fáj.
- Mit csinált veled az a nőszemély? - mosolyodott el, de tudta, hogy komoly témáról van szó.
- A lényeg, hogy összetalálkoztam vele. Azt hittem nem ismer fel, de tévednem kellett. Elbeszélgettünk az elején. Majd felhánytorgatta a múltat. És megint nagyon durvákat vágott a fejemhez. Elhagyta a volt legjobb barátnője, és most velem akart mindent rendbe hozni. Aztán először rám tett megjegyzéseket, aztán Louis-ra, utána a lányokra. Ezt már nem tűrtem, így én is visszavágtam neki. Aztán megszorította a csuklómat. Kértem, hogy engedje el, de nem engedte. Látod? – megmutattam neki a kezem. – Nagyon fáj. Remélem nem tört el. Aztán mikor sikerült elérnem, hogy elengedjen, elkezdtem futni. Mostanában alapból fáj a lábam. Aztán elestem egy gödörben, és onnantól kezdve nem tudtam felállni. Majd még sírtam egy kicsit és felhívtalak. Nem akartam, hogy Louis nagyon aggódjon. A lányok meg ki tudja, hol vannak.
- Értem. Viszont most már fel kellene hívnod.
- Igen tudom. És Nicket is. Anyuék ugyanis mikor kificamodott a lábam, csak úgy engedtek el, hogyha történik valami vele, rögtön hazamegyek. Ha szerencsém van és nem tört el, akkor is haza kell mennem. Ha meg eltört, akkor egy ideig kórházban leszek, ugyanis meg kell műteni. Mikor 3.-os voltam, akkor már egyszer eltört. És azt mondták, ha még egyszer, akkor 100%, hogy műteni kell.
Útközben felhívtam Louist. 
- Szia Louis. Lenne egy kis gond.
- Szia szerelmem. Mi az? És hol vagy?
- Hát éppen Zayn visz a kórházba. Szerintem eltört a lábam.
- Mii?? Hogy micsoda? Azonnal megyek. És mondd meg Zaynnek, hogy addig vigyázzon rád. De hogy hogy eltört?
- A kezem is lehet, hogy eltört. Az a nőszemély..
- Micsoda?? Ki az? – vágott a szavamba.
- Ha hagyod, akkor elmondom. – mondtam már kicsit nevetve. – De majd a kórházban. Várlak. Szia. Szeretlek.
- Én is szeretlek. Vigyázz magadra. Szia.
Aztán Nicket. Ő meg azonnal hívta anyuékat.
- Mi lesz még itt? – kérdeztem szomorúan.
- Muszáj tudniuk róla. De mi mind melletted vagyunk. – mondta Zayn, mikor leállította a motort. Majd odajött az én oldalamra, kinyitotta az ajtót, felkapott megint és úgy vitt be a kórházba. Felvettek a betegfelvételnél. Megröntgenezték a lábam. Tényleg eltört. Majd a kezem. Ez is. És mindkettőt műteni kell. Mikor kimentem a vizsgálóból már ott voltak a többiek is. Egyből Louis-hoz mentem. Vagyis csoszogtam. Ő megcsókolt. Majd utána én még átöletem. Elmondtam a többieknek a fejleményeket. Majd kijött az egyik nővér, hogy menjek be az egyik szobába. Carly hazament és behozta az összes összecsomagolt cuccom. Sokáig itt leszek még. De mielőtt még elindultam volna, Louis visszahúzott.
- Várj! Ki a franc az az Abby?
- Mennem kell Louis! Sajnálom. Majd Zayn és a többiek elmondják. Sam, te légy szíves mondd el nekik, hogy mi volt 2 éve, Zayn, te pedig, hogy mi volt ma és mikor a fürdőben beszélgettünk. Amúgy a volt legjobb barátnőm. De tényleg mennem kell. Szeretlek. Szia. És sajnálom, hogy elrontottam a mai programot. – Liam csak legyintette egyet, majd megszólalt.
- Bepótoljuk. - mondta Liam. Majd még egyszer megcsókoltam Louist.
Mindenkit megöleltem, és elindultam a szobába. Ott azt mondták előkészítenek a műtéthez. Hozattak olyan vércsoportú vért, amilyen nekem kell. Majd nemsokára betoltak a műtőbe. A számra rakták a maszkot, amiben az altató gáz volt. Utána már teljes képszakadás.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése