2013. augusztus 5., hétfő

46. fejezet: Mintha minden rendben lenne

*Sziasztok!:)) itt a 46. fejezet is. Most ehhez a részhez nem kötök ki semmit, mikor lesz a következő. Jó olvasást!:))

*Elena szemszöge*

Tudtam, hogy ez lesz. Mikor beszéltem Christyvel, mindig mondtam neki, hogy ez azért mégis más, mint egy átlag kapcsolat. Nem tudnak minden nap együtt lenni, mivel kb. 1600 km választja el őket normál esetben. És barátnőmnek még ott van az az egy év a suliból is. Megmondtam neki, még régen is, hogy ne bocsásson meg Abbynek. Ugyanis egyszer mikor már Abby összetörte, ő ezerszer bocsánatot kért. Végül visszafogadta és megint jóba lennek. De nem sokáig. Én még az elején megmondtam neki, hogy csak rosszabb lesz utána és tovább fog szenvedni, ha megint jóba lesznek. Igazam volt akkor is. Ezzel most nem az egómat akarom fényezni, csak nem szeretem így látni az egyik legjobb barátnőmet.

*Christy szemszöge*

Reggel a fotelben keltem. A zene még mindig ment a fülesemből, bár azért jócskán lemerítette a készüléket.  Felkeltem, bementem Elena szobájába. Lábujjhegyen mentem, hogy ne keltsem fel. Néztem vonatot. Mivel most fél 9 van, a legközelebbi, amit talán elérek a háromnegyed 10-es. Kihoztam a ruháimat, bementem a fürdőbe és átöltöztem. A tükörből egy szörnyűséges képmás köszönt vissza nekem. A szempillaspirál lefolyt az arcomon. A hajam egy szénakazal még összefogva is, és a szemeim is picit kisírtak voltak. Miközben fésültem a hajam, kopogtatott valaki.
- Bejöhetek? – hallottam meg Elena hangját.
- Persze. – válaszoltam neki.
Neki is olyan szénakazal volt haja, mint nekem pár perccel ezelőtt. De úgy egészében neki normális kinézete volt legalább, nem olyan zombi feje, mint nekem.
- Kaphatok belőlük egy picit? – mutattam a sminkes cuccaira.
- Aha. – mondta alig érthetően, mivel épp fogat mosott.
Felkentem egy kis alapozót az arcomra, majd egy kis szemceruzázás, hogy ne látszódjon annyira a szemem pirossága.
- Negyed 10-kor megyek majd. Megígértem Zaynnek, hogy az első vonattal megyek haza.
- Rendben. De jöhetsz máskor is. – mosolygott.
- Igyekszem. De te is látogass majd hozzánk.
- Jó, oké.
Kimentem a konyhába.
- Jó reggelt. – köszöntem az öccsének és anyukájának.
- Neked is. Mit kérsz reggelire? – kérdezte kedvesen az anyukája.
- Szerintem azt ma kihagyom.
- Reggelizni muszáj. – na igen. Elena anyukája gyerekorvos.Így semmiképpen nem úszhatom meg. – Valami kis apróságot akkor. De üres hassal nem mész el innen.
Leültem az asztalhoz és elvettem egy pirítóst.


Ez volt a mai reggelim. Összeszedtem a cuccaimat és beraktam a táskába. Már majdnem negyed van.
- Köszönök mindent. Nemsokára indul a vonatom, szóval azt hiszem. – mutattam az ajtó felé.
- Örülök, hogy láttalak. – szólalt meg az anyukája.
- Kikísérlek. – mondta Elena.
- Szia. – köszönt az öccse és az anyukája szinte egyszerre.
Elmentünk az előszobába, felvettem a cipőmet és barátnőm elé léptem.
- Köszönöm. Mindent. – öleltem meg.


- Jöhetsz akármikor. – ölelt meg ő is. – Apropó, szépen zongorázol. – mosolygott.
- Köszönöm. – mosolyodtam el én is.
- De nehogy lekésd a vonatot. Sok idő, mire eljutsz az állomásig.
- Hát akkor majd találkozunk. Remélem nemsokára. Szia.
Majd kiléptem az ajtón és elindultam a villamos fele. Azzal mentem el a pályaudvarig. Megvettem a jegyem és felszálltam a vonatra. Közben felhívtam Zaynt, és megmondtam neki, hogy mikor leszek ott. Útközben csörgött a telefonom.
- Hol vagy? És jól vagy? – hallottam meg anyu hangját.
- Már a vonaton vagyok. Semmi bajom. Mi lenne?
- Akkor jó. Ma már megyünk dolgozni, szóval nem leszünk otthon.
- Nyugi. Zayn bejön értem.
- Akkor jó.
- Na szia.
- Szia.
És leraktam a telefont. Anyuékkal sosem szokott ilyen több órás beszélgetésem lenni.

*Zayn szemszöge*

Még este nagyon sokat gondolkodtam ezen az egészen. Miért nem csinált valamit Louis? Akkor lenne mire fogni. De így… Igaza volt Christynek. Minden túl tökéletes volt. Főleg tegnap. Megan felhívott minket este, hogy Justinnal összejöttek. Szóval most minden happy lenne. Ha ezt nem szúrta volna el Grace és Louis. És most már rájöttem. Kezdettől fogva ettől félt. Ezért nem volt biztos az elején teljesen az érzéseiben sem. Ezért mondta, hogy olyan, mintha egy tündérmese lenne ez az egész. Mondta, hogy régebben nagyon sokan nem szerették. Vagy amiatt, mert túl hülye volt, vagy csak szimplán nem volt szimpatikus nekik. Anélkül, hogy ismerték volna az okokat, hogy mit, miért tesz, egyszerűen csak utálták, leszólták és néha még bántották is. De nem tudták, hogy mi annak az oka, hogy esetleg levert, vagy esetleg annak, hogy túlságosan hülye. Reggel 10 fele keltem fel. Sam ott feküdt mellettem. Kicsit elidőztem az arcán. A füle mögé tűrtem pár tincset. Vagy 10 percen keresztül figyeltem az arcát. Alszik, így nem zavarja. Különben már biztos szóvá tette volna. De így olyan nyugodt. És olyan gyönyörű és egyszerűen... tökéletes. Igen, ez a megfelelő szó rá. Egy idő után erőt vettem magamon, kihúztam kezem a feje alól, melyet párnának használt, belepusziltam hajába és kimentem a konyhába. Elkezdtem reggelizni. Ma lesz majd egy próbánk Pesten az arénában. Már csak 3 nap a koncert. És utána mi is megyünk haza. Sajna. Kijött Sam is nemsokára a szobából.
- Jó reggelt édes. – köszönt nekem és kaptam egy puszit tőle a szám sarkába.
- Neked is. - pusziltam vissza utána én is. 
Ő is leült és elkezdett reggelizni. Én meg mikor befejeztem az evést, bementem a szobába és felöltöztem.
- Hova, hova? – értetlenkedett barátnőm.
- Nemsokára jön a vonat. Christy szólt, hogy be kéne menni.
- Várj. Megyek én is. Találkozok Megannel valamikor. Mivel ti úgyis mentek Pestre, valahogyan le kell kötnöm magam.
- Jó, de siess.
Bement a szobába, 10 perc múlva meg már a fürdőből jött ki teljesen készen. Ő mondta nekem merre kell menni. Mondjuk ez igaz. Hogy találtam volna el az állomásra? Na mindegy. Ez is Zayn logika. Még vártunk kb. 10 percet a parkolóban.
- Akkor már tuti, hogy lesz koncert? – kérdezte Sam.
- Igen. Már biztos. 10 000 jegy elkelt. És még van 3 nap. Még ha nem is lesz teltház, nem mondjuk le.
- Bárcsak pár éve is így álltatok volna hozzá. – nevetett picit.
- Jól van na. Mi próbáltuk. Mindig írták, hogy jöjjünk Magyarországra. Láttuk a trendeket is. Mi akartunk is, de a menedzsment szerint itt nincs olyan sok rajongó. Pedig látod? Kevesebb, mint 1 hét alatt, majdnem összehoztunk egy arénányi nézőközönséget. Jók vagyunk.
- Tudom. A legjobbak. – majd kaptam egy csókot.
Pár perc múlva megérkezett a vonat is. Nemsokára Christy alakja is feltűnt. Kis keresgélés után megtalálta a kocsit. Beült a hátsó ülésre.
- Sziasztok. – köszönt nekünk. Az azért látszott rajta, hogy nincs a legjobb passzban.
Mi is visszaköszöntünk neki. Sam meg navigált engem Meganhöz.
- Hova megyünk? – kérdezte hátulról Christy.
- Meganhöz. A srácok ma mennek próbára Pestre, és így gondoltam átmegyek hozzá. Úgyis vendége van.
- Mi? – kérdezett vissza.
- Justin. Idejött. Én mondtam meg neki, hol lakik Megan. Nemrég felhívott. Aztán tegnap elment oda. Egy arany limuzinnal. Vágod? Arannyal! – válaszolt Sam.
- Úristen. – mosolyodott el Christy.
- Le is fejtették róla az aranyat, míg Justin benn volt nála. És a sofőr meg totális depresszióba esett a kocsiba bezárva. – folytatta barátnőm.
- Nem vártam mást. – nevetett fel hátulról a lány.
Odaértünk Meganhöz. Samtől kaptam egy búcsúcsókot. Kiszállt a kocsiból és elindult a tömb felé. Christy meg előre ült az anyósülésre. Elindultunk haza. Szinte az egész út csöndben telt el. De még az eső is elkezdett szakadni. Csak egy kisebb nyári zivatar volt, de a felhők továbbra is maradtak az égen.
- Túl nagy a csönd. Mondj már valamit. – fordultam egy pillanatra a mellettem ülő lány felé.
- Mit? – kérdezett vissza.
- Tegnap, ugye tudod, hogy nagyon megijesztettél minket? Hogy csak úgy eltűntél? És azt sem tudtuk hova. Ráadásul Bess mondta, hogy nem is ismered Pestet, mivel a szüleid nem nagyon engedtek el oda.
- Ez igaz. Ő az egyetlen barátom ott. Louis otthon van?
- Igen. Egész nap kinn volt az udvaron. És a medencében fekszik egy matracon. De az isten szerelmére sem mozdul meg egyszer sem. Csak fekszik ott. És ha valamit kérdezel tőle, annyi a válasza: Hagyj békén.
Viszont erre már nem mondott semmit.
- Anyuék?
- Dolgozni vannak. Nem nagyon örültek, hogy nem vagy otthon. Meg érted.
- Ahham.
Viszont az út többi része csöndben telt. 5 perc után már a ház előtt parkoltam le. Kiszálltunk a kocsiból és bementünk a lakásba. Még senki sem volt otthon Paulon kívül. Odamentem a konyhába, ugyanis annak az ablaka a teraszra néz. Louis még mindig ugyanúgy feküdt a medence tetején, mint mikor itt hagytam. Odahúztam magam mellé Christyt is.
- Louiiis. – kiabáltam ki neki.
- Hagyj. – ez volt a válasza.
Visszafordultam Christyhez.
- Látod? Megmondtam.
- Jó.

*Christy szemszöge*

- Paul, beszélhetnénk? – kérdeztem a testőrt, aki épp ebédelt. Kicsit korán, de se baj.
- Ahha. – válaszolt, majd nemsokára már ott volt előttem.
- Lehetne egy kérésem? Vagy nem tudom igazából. – húztam el a számat.
- Mondd csak. – mosolygott. Amúgy nekem ő nem olyan, mint egy testőr. Paul a fiúknak is többet jelent, mint csak egy ember, aki védi őket a rajongóktól. És az én szememben is más. Mintha egy szülő lenne, aki mindenkire vigyázni akar. De tényleg.
- Gondolom hallottad.
- Igen. És most tudom, mi jön. És én szerintem megyek a nappaliba.
- Köszönöm. De biztos nem baj?
- Dehogyis. Ez a ti házatok. Én elleszek ott.
Paul kihozta a cuccait. Lerakta a nappaliba azt az egy szál bőröndjét. Sosem értettem, hogy a fiúk hogyan tudnak egy közepes méretű bőrönddel akárhova, akármennyi időre elutazni. Nekem 2 hétre kellett a legnagyobb bőrönd, egy edzőtáska és egy kistáska. Na szóval. Bementem a szobámba. Zayn épp a laptopom bújta. Igazából ők lusták bekapcsolni a sajátjukat meg összedugni. Bár nem zavar. Nincsenek túl nagy titkaim rajta. Odamentem az asztalomhoz. Beraktam az egyik táskámba a parfümjeimet, sminkeket, németcuccomat, angolcuccomat és a tolltartómat. Kispárnámmal és pizsamámmal és a kistáskámmal a kezemben, elindultam hátra bátyám szobájába. Leraktam az íróasztal mellé a táskát, a többit meg ledobtam az ágyra. Visszamentem a szobámba. Zayn épp a gitárommal babrált az ágyon.
- Boldogulsz vele? – kérdeztem.
- Hát. Nagyjából. Niall valamennyire megtanított.
Meglocsoltam az ablakban lévő növényeimet. A gépemen épp a képernyőkímélő volt. Vagyis a fiúk képeit jelenítette meg egymás után.
- Huu. De jók. Ezt még nem is láttam. – mutatott Zayn az egyik képre, ami épp ott volt. – Amúgy nem is olyan vészes a szobád. Durvábbra számítottam.
- Pár poszter van csak. Meg azok a cuccok, amiket még Bessel vásároltam Londonban. Jó nap volt. – mosolyogtam. – Emlékszel a körmünkre?
- Hát én nem igazán szoktam nézni a lányok körmét. Van annál fontosabb is. De amúgy emlékszek rá.
- És mikor mentek ma?
- 1 óra.
- Akkor nemsokára.
- Hát ja. Elleszel?
- Persze. Majd elmegyek bicózni. Meg unokatesómékhoz kutyázni. Már rég voltam náluk.
- Hát jó. De vigyázz magadra királylány.
- Oké. Nyugi. Nem lesz semmi gond.
Megtanítottam őt picit gitározni. Meg énekeltem hozzá. Elindultam hátra a mostani szobámba. Louis épp egy törülközővel a hátán jött be a teraszra nyíló ajtón. Mondjuk már ideje, mivel fél óra múlva mennek. Vagy már annyi sem.
- Kicsim… - kezdett bele.
- Hagyj békén. – válaszoltam neki.
- Sajnálom.
- Mondom, hagyj békén.
És bementem a szobába majd becsaptam az ajtót. Leültem az ágyra, felhúztam a lábaimat törökülésbe és megint elkezdtem sírni.


Ám ekkor rezgést éreztem a zsebemben és nemsokára megszólalt a Little Things is. Kivettem a telefonom és megnéztem, ki keres.
- Chh.. Azt hiszed, felveszem neked? – behúztam középre a piros karikát, majd leejtettem a telefonom az ágyra, mivel Grace volt az.

*Louis szemszöge*

Nagyon rossz volt ezt látni. Hogy ilyen ridegen beszél velem. Szerintem ma nagyon leégtem. Szinte egész nap kint feküdtem a medencében. Éjjel sem tudtam aludni. Már reggel 6kor felkeltem és kimentem a teraszra. Nyár van, így nem volt hideg. Már csak 3 nap. És hogy sikerült ezt így elbasznom? Úgy őszintén. Igaz, hogy csak egy csók volt, de akkor is. Én is ugyanígy kiakadtam volna, ha ő csinálja ezt. És most elvesztettem. És ki tudja, mit fog csinálni Abby. Ki tudja lesz e következő húzása. És, hogy mi lesz az. És én nem leszek vele. Bementem a szobába. Zayn épp a gitárral ügyködött.
- Christy? Hogyhogy Nick szobájában? És Paul?
- Szerinted? – kérdezte tőlem.
- Most haragszol rám?
- A tesóm vagy. Nem tudok rád haragudni, - ölelt meg. - de ez nem volt szép húzás. Ettől félt, mióta összejöttetek. És most megmutattad neki, hogy tényleg ezzel jár, ha egy sztárral jársz.


Kiszedtem a bőröndből egy pólót és egy gatyát. Felvettem a cipőmet és már indultunk is.
Összeszedtük a többieket Bayéknél és elindultunk Pestre. A próba ugyanolyan volt, mint általában szokott. Csak annyiban különbözött, hogy most nem voltam épp formában.
- Louis. Ezen javítani kell. És ne legyen már ilyen búskomor arcod. – mondta az egyik menedzser. Na igen. Már ők is ideértek. Itt laknak a Hiltonban.
- Jó. Igyekszem. – válaszoltam neki. Lou próbált nagyon hülye arcokat vágni a színpad előtt, hogy valamennyivel vidámabb legyek. Néha sikerült is neki megtörni a jeget és elnevettem maga, de az ilyen pillanatok nagyon ritkák voltak. 
- Tudom, hogy nem egyszerű. De próbáld meg a megszokott, bolond formád nyújtani majd. – jött oda Niall és megölelt.
- Rendben. Majd. És köszönöm. 
Az egyik számnál, történetesen a One Thing-nél pedig le is estem az egyik lépcsőn.
- Jól vagy? – kérdezte Hazza aggódva és felhúzott a földről.
- Persze. Mehet tovább. – szóltam vissza nekik.
Ugyanúgy próbáltam viselkedni, mint eddig. Mintha minden rendben lenne. Pedig semmi sem volt rendben.

2 megjegyzés: